Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szentlélek keresztség

2008.02.17

Kép  A keresztség a Biblia szerint szövetségkötést jelent Istennel. Az ember lelkében lezajló folyamatok megpecsételésének külső, látható cselekménye. (Itt szeretném megjegyezni, hogy a Biblia csak felnőtt emberek önként, tudatosan vállalt keresztségéről beszél, mint ami a keresztség eredeti tartalmának, jelentésének egyedül megfelelő.)

János keresztségét és a Szentlélek keresztségét párhuzamba, vagy ha tetszik, szembeállítja az egyik szakasz (Apcs. 19:2-5). Ebből kiderül, hogy noha Jánosé is mennyből volt (vö. Mk. 11:30), és a megtérés keresztsége volt, a bűnök bocsánatára, de Krisztus helyettes áldozatának megtörténte után még nagyobb erővel telt meg. Krisztus azt mondta, hogy az Ő halála után fokozott mértékben töltethet ki és fejtheti tevékenységét a Szentlélek, mert az áldozat ténye, ismerete, magunkra vonatkoztatása fokozott erővel tud hatni.

Ami a Lélek keresztségének eredményét illeti:
- akkoriban ez több ízben is a nyelveken szólás volt. Minden jel szerint azért, mert az első esetben ez volt a látható jel (erre volt szükség), és hogy a később megtérő pogányok megtérésének hitelességéhez ne férjen kétség. Mára sokan - meggyőződésem szerint tévesen - a megtérés, a Szentlélek keresztsége jelének, látható és elvárt bizonyságaként kezelik a nyelveken szólást, és ezzel eszközt céllá teszik (külön kérdés, hogy a mai nyelveken szólás és az akkori bibliai, ugyanazt a gyakorlatot takarja-e ).
- Pedig valójában nem ez a lényeg, hanem az az érdemi, lényegi változás, amit a Szentlélek tud munkálni az ember életében, lelkében, jellemében. Pünkösdkor is az volt ugyan a látványos, hogy nyelveken szóltak, a lényeg azonban Péter prédikációja volt, és az a tény, hogy mennyire megváltozott a lénye, lényük. (ld. pl. Péter esetében a fellépése pünkösdkor, határozottsága a főtanács előtt ; Apcs. 4-5. fejezet, összevetve a tagadásával, amikor egy szolgálólánytól is megriadt). Érdekes, hogy már az Ószövetség is ebben határozza meg az Szentlélek emberben és emberért végzett munkájának a lényegét, amikor pl. Saul királlyá kenetik és elhangzik az ígéret, hogy „Akkor az Úrnak lelke reád fog szállani, és velök együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszesz.” (1 Sám. 10,6). Tehát a „más emberré” létel, a korábbi, pusztán emberi önmagunkon történő felülemelkedés a Szentlélek igazi munkája az emberben. Erre keresztelkednek meg és ezt kell, hogy megtapasztalják a keresztelkedők.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

4002 deberecen árnika utca 17

( Csere László, 2011.01.19 22:00)

szeretnék érdeklödni a levelezö bibliai iskolárol
mert nagyon tetcik a honlap és a témakörök azt szeretném megkérdezni hogy a tanfolyam elvégzése után oklevélre van e lehetöség de tudom hogy nem ez a lényege elöre is kösszönöm Csere László