Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A predesztináció

2008.02.17

Kép Eféz 1,3-4/a

A predesztináció - Isten előre ismerése és előre rendelkezése - sok félreértés forrása a kereszténységben, amiért nem csekély részben a kései középkor és a reformáció időszakának tanításai felelősek. Sokakban joggal kelt ellenérzést az a gondolat, hogy Isten, mindentudásánál és mindenhatóságánál fogva, előre eltervezte és eldöntötte örök sorsunkat, üdvösségünket vagy kárhozatunkat, semmiféle teret nem hagyva az ember szabad választásának. A Biblia tanítása szerint Isten előre ismerése az alapja a kiválasztásnak, tehát semmiképpen nem önkényes vagy személyválogató módon történik emberek elhívása.
Isten az ember megváltását határozta el előre, és ebben a tervben éppúgy szerepelnek a nagy üdvtörténeti események (Krisztus földi élete, kereszthalála, visszajövetele), mint az egyes emberek életének kis mozaikjai. Kinek-kinek az elhívását és a megváltási terv megvalósításában végzett szolgálatát is előre megtervezte Isten, előre ismerése és "végéremehetetlen bölcsessége" szerint.
A teremtő Isten végtelen hatalma és bölcsessége tárul fel egy pillanatra a szemünk előtt, amikor megpróbálunk belegondolni abba, hogy ez a kiválasztás a világ teremtése előtt megtörtént már. A mennyei Atya ezek szerint nemhogy születésünk előtt, de az emberiség születése előtt személyesen, név szerint ismert mindnyájunkat, konkrét szerepet szánt nekünk is a megváltási tervben, és rendelkezett arról, hogy életünkben minden körülmény - az örömök éppúgy, mint a nehézségek - életünk megtisztítását, megszentelését, és feladatunk mind teljesebb betöltését szolgálják. Isten mindenről előre gondoskodott: Ő adja szívünkbe a vágyat akaratának betöltésére, Tőle kapjuk hozzá az erőt és képességeket, még az általunk elvégzendő jó cselekedeteket is előre elkészítette (Eféz 2,10). Ennek rá kell ébresztenie bennünket, hogy mennyire képtelenek vagyunk önmagunktól minden jóra (lásd Róm 7,18. 24). Hatalmas bátorítás azonban, hogy az Efézusi levélben azt olvashatjuk: az Atya minden lelki áldással megáldott bennünket, aszerint, amint kiválasztott minket magának …

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.