Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A bibliaértelmezéssel kapcsolatban:

2008.02.16

Kép  
Meggyőződésem, hogy a Szentlélek nem ad eltérő értelmezéseket -borzasztó is lenne, ha maga Isten kuszálna össze bennünket. Szerintem nem mindenki imádkozik, és akik igen, azok sem feltétlenül kellő alázattal, a saját értelmezéseket, elméleteket félretéve. Sokakat határoz meg a neveltetésük, egyházuk tanai, amiket pedig a tradíció. És még sorolhatnánk a lehetséges okokat.
Ha valóban őszinte lenne Isten a helyes Bibliaértelmezés keresése, nem lenne ennyire megosztott a kereszténység. (Illusztrációként annyit, hogy egyszer egy vezető külföldi államférfi hívő voltát kívánta valaki azzal igazolni, hogy az illető „állítólag” naponta egy órát imádkozik és Bibliát olvas. Azt válaszoltam, hogy ha ez igaz lenne, annak látszania kellene rajta. Nem látszik. Vagy nem teszi, vagy csak formailag.)

 

 

Valóban igaz, hogy nem a hittételek (ismeretük, megvallásuk, stb.) mentenek meg, hanem a helyes életgyakorlat, a "cselekedetek", ahogy a Biblia sok helyen fogalmaz (a téves elképzelésekkel szemben az Újszövetségben!).
Más kérdés, hogy jó "elmélettel" könnyebb jó gyakorlatra eljutni.
Jól példázza ezt Jézus válasza, amit a "hol kell az Istent imádni" (= melyik az igazi egyház) kérdésre adott:
”Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az üdvösség a zsidók közül támadt. De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják”. (Ján. 4,22-24)

Vagyis:
- lélekben, belül van az igazi vallásosság gyökere, és ennek megléte, vagy hiánya a döntő
- Isten is ezt vizsgálja és keresi
- nem a hely, a közösség számít tehát, ugyanakkor azt is megállapítja, hogy ők (a szamaritánusok) tudatlanok Isten felől, míg a zsidók megalapozott ismeretekkel rendelkeznek. Ez utóbbi nyilván előnyt jelent, azonban önmagában nem ment meg, csak ha lélekben imádják Istent.
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.