Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az idõ helyes felhasználása

2009.05.30

Milyen alapvetõ példát adott Teremtõnk az idõ felhasz­nálása tekintetében? Mi az idõ?

1Móz 2,1–3 • „Elvégeztetett az ég és a föld, és azoknak min-den serege. Mikor pedig elvégezte Isten hetednapon az õ munkáját, amelyet alkotott, megszûnt a hetedik napon minden munkájától, amelyet alkotott. És megáldotta Isten a hetedik napot, és megszentelte azt, mivelhogy azon szûnt meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett Isten.”

2Móz 20,11 • „Mert hat napon teremtette az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetediknapon pedig megnyugodott. Azért megáldotta az Úr a szombat napját, és megszentelte azt.”

Jn 1,1–2 • „Kezdetben volt az Ige, és az Ige volt az Istennél, és Isten volt az Ige. Ez kezdetben az Istennél volt.”


A következõ tanulmányokban részletesebben lesz szó a szom­batünneplésrõl és a munkáról is, de a földi élet elsõ hete olyan példával szolgál, amelyet ennél a leckénél is érdemes átgondol­nunk. Az élet megteremtésével az idõt és az élet ritmusát ismegalkotta bolygónkon az Úr. A természetben ez a nappalok és az éjszakák, valamint az évszakok váltakozásában mutatko-zik meg. Az emberi világban hasonlóképpen látható ez a rend. Leegyszerûsítve a munka, a feladatok, a kötelességek elvégzé­se, és a pihenés, megnyugvás, felüdülés rendszeres váltakozását jelenti, amelyben az elõbbi van túlsúlyban. Igaz ez napi szinten (munka, család, alvás), heti szinten (hat napon keresztül fel­adatok végzése, egy nap pihenés), és éves szinten is. Az idõ he-lyes és megfelelõ felhasználása tehát rendet teremt és biztonsá­got ad életünkben. Ha ettõl a rendtõl eltérünk, akkor isteni törvényszerûségeket hagyunk figyelmen kívül, és a következ­mény betegség, gyengeség, testi-lelki romlás.

Kezdetben a Szentírás tanítása szerint naplementétõl naple­mentéig számítottak egy napot, és a percek, órák beosztását nem a ma megszokott módon végezték. Az idõ múlásával, elõ­rehaladásával tehát nem csupán a bûneset után számoltak, hi­szen a szombatnapok az elsõ héttõl fogva megvoltak. Vagyis nem az élet végessége miatt vált fontossá csupán az idõ kérdé­se. Az idõ, a hétköznapi értelmezés szerint, a változás értel­mezésére és mérésére kialakult fogalom. Keresztény ember­ként a Szentírást olvasva felmerülhetnek ugyan olyan kérdé­sek is, mint az öröktõl fogva való és örökké létezõ fogalmak, de ezeknek végére nem járhatunk, csak gondolati zsákutcákba torkollunk. Amiben megnyugodhatunk, azt Jézus elmondta:„Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki volt és aki eljövendõ, a Mindenható.” (Jel 1,8) Istenünk áll a teremtés és létünk kezdeténél, ahogy annak végénél vagy folytatásánál is. A legfontosabb, hogy mi is ott álljunk elõtte minden napon.

Hogyan gondolkodik a keresztény ember az idõrõl?

Zsolt 31,16 • „Életem ideje kezedben van.”

Siral 3,22–23 • „Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk, mivel nem fogyatkozik el az õ irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hûséged!”

Mt 25,21 (vö. 1Kor 10,31) • „Jól vagyon jó és hû szolgám, kevésen           voltál hû, sokra bízlak ezután, menj be a te urad­nak örömébe.”

Bármit is teszünk idõnkkel, a jó Istennek tartozunk vele elszá­molással, mert Tõle kaptuk. Ez az egyetlen talentum, amelybõl minden ember ugyanannyit kapott: naponta 24 órát. (Csak az életünk idejében lehet különbség.) A kérdés az, hogy miként bánunk vele, hogyan osztjuk be, mire használjuk. Talán ennek átgondolása segít leginkább meglátnunk, hogy mennyire vál­tunk valóban Krisztus tanítványaivá. Ha kiértékeljük egy na­punkat, azonnal szembesülhetünk azzal, hogy mi mindenre volt idõnk, mire szántuk a rendelkezésünkre álló perceket, órákat – ugyanakkor mire nem maradt idõ. A következõ bizonyságtéte­lek segítenek abban, hogy megtanuljunk rangsorolni:

„Idõnk Istené. Minden pillanat az Övé, és legünnepélyesebb kötelességünk, hogy azt az Õ dicsõségére használjuk. Egyetlen tõ­le kapott talentumunkkal sem fog szigorúbban elszámoltatni, mint az idõnkkel. Az idõ értéke felbecsülhetetlen. Krisztus min-den pillanatot drágának tartott. Tartsuk mi is értékesnek a pil­lanatokat. Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy értelmetlenül el­fecséreljük. A kegyelemidõ nem tart már soká, és e rövid idõ alatt kell elkészülnünk az örökkévalóságra. Nincs vesztegetni va­ló idõnk. Nem tölthetjük az idõt önzõ élvezetekkel, bûnös dol­gokkal. Most kell jellemünket formálnunk az elkövetkezendõ életre, a halhatatlanságra. Most kell felkészülnünk a szigorú íté­letre. Az ember alig hogy megszületik, máris elkezdõdik haldok­lása. És ha a világ nem szerez igazi fogalmat az örök életrõl, min-den munkája semmivé válik. Az az ember alkalmas Isten orszá-gára és a halhatatlan életre, aki megbecsüli az idõt, és munkára használja. Ennek az embernek érdemes volt megszületnie. Isten arra int, hogy használjuk ki az idõt. Az elfecsérelt idõt soha nem lehet bepótolni. Egyetlen pillanatot sem tudunk visszahozni. Csak úgy tehetjük jóvá azt, amit elmulasztottunk, ha ezentúl minden erõnkkel együttmûködünk Istennel dicsõ tervében, a megváltási tervben. Ha ezt tesszük, jellemünk átformálódik. Is-ten fiai, a királyi család tagjai, a menny Királyának gyermekei leszünk. Alkalmasakká válunk az angyalok társaságára.” (Ellen G. White: Krisztus példázatai, 236. o.)

Milyen hibákat követhet el a hívõ ember is az idõvel kap­csolatban?

Préd 3,1–9 • „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek, és ide­je a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszag­gatásának, ami ültettetett…”

2Tim 4,2 • „Hirdesd az igét, állj elõ vele alkalmatos, alkal­matlan idõben, ints, feddj, buzdíts teljes béketûréssel és tanítással.”


Préd 11,4 • „Aki a szelet nézi, nem vet az; és aki sûrû felleg­re néz, nem arat.”

Zsid 3,15 • „E mondás szerint: Ma, ha az õ szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.”

Az egyik leggyakoribb hiba az, hogy a kötelességeinket nem a megfelelõ idõpontban végezzük el. Ennek oka lehet a türel­metlenség, figyelmetlenség, tapintatlanság, vagy az, hogy nem az Úrtól vesszük a feladatainkat, hanem magunk akarunk min­

denáron véghezvinni „jó” cselekedeteket. Hasonlóan általános probléma, amikor nem a jelen idõre figyelünk, hanem a múlt vagy a jövõ köti le figyelmünket. Esetleg arra gondolunk, hogy majd legközelebb megtesszük, amit a lelkiismeretünk szerint kellene, de nem most. A halogatás az egyik legnagyobb csapda keresztény életünkben. „Minden pillanatban örök érvé­nyû dolgok forognak kockán. Készen kell lennünk, az õrökhöz hasonlóan. Az alkalom, amely most kínálkozik arra, hogy az élet igéjét szóljuk a reá szomjazónak, talán nem tér vissza többé. Le-het, hogy Isten »ez éjjel elkéri« lelkét (Lk 12,20), és talán a mi hanyagságunk miatt maradt készületlen. Hogyan számolunk el Istennek az ítélet napján?!” (Ellen G. White: i. m., 236. o.)

Blaise Pascal, a neves francia matematikus-filozófus hívõ emberként fogalmazta meg a következõ sorokat: „Sohasem kötõdünk a jelen idõhöz. A jövõt képzeljük magunk elé, mert úgy érezzük, lassan közeledik, sürgetni akarjuk eljövetelét; vagy ellenkezõleg: a múltat idézzük fel, hogy így fékezzük túl­ságosan gyors szökését; oktalanságunkban oly idõkben baran­golunk, amelyek nem a mi birtokunk, és megfeledkezünk ar­ról az egyetlenrõl, amelyik a miénk; hívságunkban azokon az idõkön jár az eszünk, amelyek immár semmivé lettek, miköz­ben meggondolatlanul elszalasztjuk az egyetlen jelenvalót. A jelen ugyanis rendszerint kellemetlen. Eltakarjuk önmagunk elõl, mert elszomorít; ha pedig kellemes, azon bánkódunk, hogy kisiklik a kezünkbõl. A jövõt hívjuk segítségül elviselésé­hez, s azt, ami felett semmi hatalmunk sincs, a jövõre akarjuk bízni, holott semmi biztosítékunk sincs rá, hogy ezt a jövõt megérjük. Vizsgáljuk csak meg gondolatainkat, s azt fogjuk látni, hogy egytõl egyig vagy a múlt, vagy a jövõ foglalkoztat­ja õket. A jelenre szinte nem is gondolunk; de ha mégis, csak azért, hogy ennek a világánál próbáljuk elrendezni jövõnket. A jelen sohasem a célunk; a múlt és a jelen csak eszköz: egyetlen célunk a jövõ. Ezért sohasem élünk, hanem azt reméljük, hogy majd élünk; s mivel állandóan boldogságra készülünk, elkerül-hetetlen sorsunk, hogy sohase legyünk boldogok.” (Gondolatok, 172. töredék, Põdör László fordítása)

Sajnos mindez érvényes lehet az Istennel való közösségre, és a keresztény életre nézve is. Nem hivatkozhatunk ugyanis a múltban szerzett tapasztalatokra, ahogyan Ezékiel próféta könyvében is olvashatjuk: „És ha az igaz elhajol az õ igazságá­tól, és gonoszságot cselekszik, minden utálatosság szerint, melye­ket a hitetlen cselekedett, cselekszik, nemde éljen-e? Semmi igaz­ságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lesz: gonoszsá­gáért, melyet cselekedett, és az õ vétkéért, mellyel vétkezett, eze­kért meg kell halnia.” (18,24) Legyünk hálásak az Istentõl nyert áldásokért, tanuljunk az elkövetett hibákból, de ne hivatkoz­zunk a múltra mint üdvösségünk alapjára, és ne bízzunk elõb­bi hitünkben vagy tapasztalatainkban. De ne is gyötrõdjünk múltunk miatt, hanem Isten ígéreteiben bízva tegyük elé ter­heinket, ahogy Pál apostol írja: „De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek elõttem vannak, nékik dõlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülrõl való elhívása ju­talmára.” (Fil 3,14) Hasonlóképpen a jövõnk miatt se aggodal­maskodjunk, hanem bízzuk magunkat Istenre, hiszen a mai nap adatott számunkra: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felõl, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felõl. Elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,34)

Hogyan tudjuk tehát helyesen felhasználni az idõ talen­tumát?

Gal 4,4 • „Mikor pedig eljött az idõnek teljessége, kibocsá­totta Isten az õ Fiát…”

Mk 1,15 • „Betölt az idõ, és elközelített az Istennek országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”

Zsolt 90,10–17 • „A mi esztendeinknek napjai hetven esz­tendõ, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendõ, és nagyobb ré­szük nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatûnik, mintha repülnénk…
Taníts minket úgy számlálni nap­jainkat, hogy bölcs szívhez jussunk…
Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vi­gadjunk minden mi idõnkben. Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendõkhöz ké­pest, amelyekben gonoszt láttunk…
És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!”


Ahhoz, hogy ténylegesen jól aknázzuk ki életünk perceit, nem vagyunk elég bölcsek magunkban. Ezért egyrészt szemlél­nünk kell az Úr terveit és azoknak pontos végrehajtását. Ezt leginkább a próféciák beteljesedésében és Jézus életében lát­hatjuk. Másrészt pedig könyörögnünk kell: tanítson meg ben­nünket arra, hogy ne nélküle tervezzünk és cselekedjünk, va­lamint hogy be tudjuk látni, idõnk az Istené, nem bánhatunk azzal kedvünk szerint.

„Az élet sokkal ünnepélyesebb annál, mintsem hogy aggódva a mulandó, földi dolgok taposómalmában, az örökérvényû áldások­hoz képest atomnyi dolgokkal bajlódva töltsük el. Isten mégis arra szólít fel bennünket, hogy az élet mulandó dolgaiban is szolgáljunk neki. A munkában tanúsított szorgalom éppúgy hozzátartozik az igaz valláshoz, mint az imádság. A Biblia nem hagyja jóvá a tét­lenséget. A világunkat sújtó legnagyobb átok a semmittevés. Az õszintén megtért ember szorgalmas munkás… Nagyon meg kell becsülni a perceket, amelyeket hiábavaló beszélgetésre fecsérelnénk: a reggeli órákat, amelyeket oly sokszor elvesztegetünk az ágyban; a villamoson, vonaton vagy az állomáson várakozással töltött idõt; a perceket, amíg az étkezésre várunk, vagy azokra, akik elkésnek a megbeszélt találkozóról! Ha ilyenkor kéznél volna egy könyv, és ezeket az idõtöredékeket tanulásra, olvasásra vagy elmélkedésre használnánk, mennyi mindent véghez tudnánk vinni!… Minden­ki, aki akar, megszabadulhat a nehézkességtõl és az idõrabló szoká­soktól. Dolgozzunk határozott céllal! Állapítsuk meg, mennyi idõ­re van szükség egy adott feladathoz! Azután feszítsük meg minden erõnket, hogy a megállapított idõn belül elvégezzük a munkát! Meg lehet parancsolni a kéznek, hogy mozogjon fürgébben. Csak akar­ni kell. Krisztus élete zsenge gyermekkorától kezdve szorgalmas munkával telt. Nem önmagának élt. A végtelen Isten Fia volt, mégis földi atyjával, Józseffel együtt dolgozott az ácsmesterségben. Mestersége jellemzõ volt rá. Jellemépítõként lépett ebbe a világba, és feladatát tökéletesen látta el. Minden köznapi munkáját olyan tökéletesen végezte, mint a jellemformálást, amelyhez isteni erõkellett. Õ a mi példaképünk.” (Ellen G. White: i. m., 237–238. o.) Az idõnket tehát csak Krisztussal együtt tudjuk jól kihasználni, ha szüntelen kérjük ebben is a vezetését, tanácsait.

Mi mindenre van ideje egy kereszténynek? Milyen fon­tossági sorrendet tükröz idõbeosztásunk?

Zsolt 5,4 • „Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat, jó reggel készülök hozzád és vigyázok.”

Hós 10,12 • „Vessetek magatoknak igazságra, arassatok ke­gyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást, mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljön, hogy igazság esõ­jét adjon néktek.”

Mt 28,19–20 • „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén õket az Atyának, a Fiú­nak és a Szent Léleknek nevében, tanítván õket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek: és ímé én veletek vagyok minden napon, a világ végezetéig.”

1Thess 4,11 • „És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utánalássa­tok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, amiként rendeltük néktek.”

További tanulmányozásra ajánljuk: Dn 6,10; Lk 10,38–42; Siral 3,25–26; 1Tim 5,8.

A Krisztussal járó hívõ embernek mindig van ideje az Istennel való közösség ápolására, az elmélyült imádkozásra és igekuta­tásra, mert számára ez a legfontosabb. Az ebbõl a közösségbõl fakadó áldásokat tovább kívánja adni, így az evangélium má­sokkal való megismertetésére is bõven futja idejébõl. Ezen­kívül becsületesen végzi munkáját, és idõt szán a családjával való minõségi együttlétre, közös programokra.

Gondoljuk át, miben térünk el a bibliai hithõsök idõbeosz­tásától, és próbáljuk megfogalmazni, hogy mi lehet ennek az oka. Tudunk-e esetleg változtatni: munkahelyet, lakóhelyet váltani, kevésbé fontos (esetleg kifejezetten káros) idõrabló elfoglaltságokat elhagyni, vagy rangsorolni, hogy a legfonto­sabbakra jusson az idõnkbõl?

„Most kell embertársaink üdvösségéért munkálkodnunk. Egyesek azt gondolják, hogy ha Krisztus ügyét pénzzel támogat­ják, mást nem is kell tenniük, és a drága idõ, amelyben személye­sen dolgozhatnának Krisztusért, kihasználatlanul múlik el. Pedig minden egészséges és munkaképes embernek kiváltsága és köteles­sége, hogy Istent munkájával szolgálja. Mindenkinek fáradoznia kell lelkek megmentésén. Ehelyett nem lehet pénzt adni… Azok az emberek, akik nem határozzák el céltudatosan, hogy változtat­nak munkamódszereiken, a megszokások rabjai lehetnek, mégpe­dig a rossz szokásoké. Képességeik fejlesztésével pedig a legjobb munkásokká, közkedvelt emberekké válhatnak, akiket önma-gukért értékelnek. Sok gyermek, fiatal férfi és nõ elfecsérli idejét, amely alatt – szülei iránti szeretetbõl – segíthetne a család terhei­nek hordozásában. A fiatalok sok olyan felelõsséget vehetnének erõs, fiatal vállukra, amelyet más visel helyettük… Világosítsák fel a szülõk gyermekeiket arról, hogy milyen értékes az idõ, és ho­gyan kell helyesen kihasználni! Tanítsák meg õket arra, hogy küzdelem árán is érdemes olyat tenni, amely megdicsõíti Istent, és áldást áraszt az emberekre! Kiskorukban is lehetnek misszio­náriusok. Ha a szülõk hagyják, hogy gyermekeik semmittevéssel töltsék el idejüket, olyan bûnt követnek el, amelynél nincs na­gyobb. A gyermekek már korán megszeretik a tétlenséget, és lus­ta, mihaszna felnõttek lesznek. Amikor pedig elég idõsek lesznek ahhoz, hogy állást vállalva megkeressék kenyerüket, kényelmesen és kelletlenül dolgoznak, de elvárják a jó fizetést. Óriási különb­ség van e munkások és azok között, akik tudják, hogy hûséges sá­fároknak kell lenniük.” (Ellen G. White: i. m., 236–239. o.)

Miért kell napjainkban Krisztus követõinek még komo­lyabban átgondolniuk az idõ kihasználását?

2Pt 3,8–15 • „Egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendõ, és ezer esztendõ, mint egy nap. Nem késik el az ígérettel azÚr, mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hoszszan tûr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pe­dig úgy jõ majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropog­va elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévõ dolgok is megégnek. Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, akik várjátok és sóvárogjá­tok (pontosított fordítás szerint: siettetitek) az Isten napjá­nak eljövetelét, amelyért az egek tûzbe borulva felbomla­nak, és az elemek égve megolvadnak! De új eget és új föl­det várunk az õ ígérete szerint, amelyekben igazság lako­zik. Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplõ nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszútûrését üdvösség­ nek tartsátok.”

Jel 14,7/a • „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsõséget: mert eljött az õ ítéletének órája.”

Rm 13,11 • „Ezt pedig cselekedjétek, tudván az idõt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk, mert most kö­zelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívõkké lettünk. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett, ves­sük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.”

Két tévtanítás létezik, amióta Krisztus beszélt visszajövetelérõl. Az egyik mindenáron tudni akarja, vagy tudni véli annak pon­tos idejét, a másik állandóan halogatná és komolytalanul veszi azt. Az egyetlen helyes és hívõ magatartás, ha úgy cselekszünk, ahogyan Jézus mondta: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kí­sértetbe ne essetek, mert jóllehet a lélek kész, de a test erõtelen.”

„Nem kell tudnunk sem a Szentlélek kitöltésének, sem Krisztus eljövetelének pontos idejét… Miért nem adta Isten ezt tudomá­sunkra? Azért, mert ha ezt megtette volna, nem élnénk azzal he­lyesen. Ennek népünk közötti ismerete nagyban visszatartaná Is-ten mûvét az elõkészületben, hogy megállhassunk az eljövendõ nagy napon. Nem kell az idõ feszültségében élnünk!… Képtelen leszel azt mondani, hogy eljön egy, kettõ vagy öt év múlva. Nem tudod elhalasztani jövetelét annak állításával, hogy az nem követ­kezik be tíz vagy húsz éven belül.”

„Közeledünk Isten nagy napjához. A jelek teljesednek, de még nincs üzenetünk Krisztus megjelenésének napjáról és órájáról.Az Úr bölcsen elrejtette ezt elõlünk, hogy mindig a várakozás és az elõkészület állapotában legyünk a mi Urunk, Jézus Krisztus­nak a menny felhõiben való második eljövetelére.”

„A szomorúság hosszú éjszakája megpróbál, de a reggel kegye­lembõl késlekedik, mert ha a Mester eljönne, sokan készületlenek lennének.”

„A hajdani Izráelt a hitetlenség, zúgolódás és lázadás negyven évre kizárta Kánaán földjérõl. Ugyanezek a bûnök késleltetik a modern Izráel bemenetelét a mennyei Kánaánba. Egyik esetben sem Isten ígéretein múlt. A hitetlenség, a világiasság, a szentségte­len élet, viszály az Úr hitvalló népe között – ez tartott bennünket itt ilyen hosszú ideig, a bûn és bánat világában.”

„Tõlünk, illetve az evangélium hirdetésének hõfokától függ, hogy siettetjük-e Urunk visszatérését. Nekünk nemcsak várnunk kell, hanem sietve kell elé mennünk Isten napjának (vö. 2Pt 3,12).”

„Bárcsak az Úr ne hagyna nyugtot se nappal, se éjjel azoknak, akik Isten mûve iránt gondatlanok és tétlenek. Az idõ közel van. Ez az, amit Jézus valaha elénk tárt: az idõ rövid.”

„Amikor Megváltónkkal az üvegtengernél állunk az arany hár­fával, a dicsõség koronájával és elõttünk a mérhetetlen örökké­valóság, akkor látjuk majd, milyen rövid volt a megpróbáltatás és a várakozás ideje.” (Ellen G. White, Review and Herald, 1892. március 22.; 28. levél, 1897; Bizonyságtételek, II., 1984 (1868); Az evangélium szolgái, 1883, 696. o.; Jézus élete, 538. o.; 97. levél, 1886.; 10. kézirat, 1886)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.