Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szeretett FIAM emlékére 2017.április 30.

2017.05.14

2017.-apr.30..jpg

 

 

A MÁSOK BÁNATA

Láthatok búsulni mást
S ne érezném bánatát?
Láthatok-e szenved
őt,
Hogy ne vigasztaljam
őt?

Látva könnyet más szemén,
Bánatát ne osszam én?
Apa síró kisfiát
Nézze, s bú ne járja át?

Ülhet némán egy anya,
Míg szorong, sír magzata?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ez nem eshet soha meg.

S ki mosolyt hint, merre jár,
Hallva, hogy egy csöpp madár
Bútól, gondtól sujtva zeng,
S egy kisded kínban mint eseng:

Nem ül fészkéhez talán,
S enyhít szíve bánatán?
Vagy a kis bölcs
ő felett
Nem sír gyermek-könnyeket?

S ülve éjt-napot vele,
Könnyeit nem törli le?
Nem, nem, ó, ez nem lehet,
Ilyet soha nem tehet.

 

 

 

 

Örömét szétosztva mind
Szinte kisded lesz megint,
A bú ismer
őjeként
Hordja bánatunk felét.

S ne hidd, míg száll sóhajod,
Hogy Teremt
őd nincsen ott,
És ne hidd, ha könnyezel,
Hogy Teremt
őd nincs közel.

Belénk oltja örömét:
Hogy bajunk
ő zúzza szét,
És míg meg nem enyhülünk,
Mellénk ül és sír velünk.

 

(William Blake verse Tótfalusi István fordításában)

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.