Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy vérvizsgálattal kimutatható az Alzheimer-kór?

2008.02.23

Az új módszerrel megelőzhető, de legalábbis késleltethető a kór kialakulása: a páciensek esélyt kapnak arra, hogy változtassanak életmódjukon, táplálkozásukon, az orvosok pedig hamar megkezdhetik a kezelést.

A teszt azoknak lehet leginkább a segítségére, akiknek családjában gyakori az Alzheimer-kór, és használatával pontosan megállapítható, ha valakinél a feledékenység valóban ennek a betegségnek a jele, vagy csak egyszerű memóriazavar.

Nagy-Britanniában azonban máris vannak azonban olyanok, akik tartanak a biztosítótársaságok reakciójától. Szerintük elképzelhető, hogy azoknak a betegeknek, akikről kiderül, hogy előbb-utóbb kialakul náluk a betegség, jóval drágábban nyújtják majd szolgáltatásaikat.

Jelenleg a betegséget csak az első tünetek megjelenése után lehet diagnosztizálni, amikor már ki lehet zárni, hogy az emlékezetvesztés agyvérzés vagy agytumor miatt alakult ki.

A vérvizsgálat, amely 90 százalékos pontossággal ad eredményt, a vérben találhaó proteinek mennyiségének árulkodó változásait mutatja ki. Ezek azok az anyagok, amelyek segítségével a test és az agy kommunikál egymással.

Hogy bebizonyítsák, a teszt működik, a tudósok 250 vérmintát vizsgáltak meg: azok egy része egészséges, másik része pedig Alzheimer-kórral diagnosztizált emberektől származott. A módszer 90 százalékos biztonsággal mutatta ki, melyik minta melyik csoporthoz tartozik.

 

Ezután azt vizsgálták, vajon a módszerrel kideríthető-e, hogy egy adott embernél kialakul-e a jövőben az Alzheimer-kór. Ehhez olyan betegek vérmintáit használták fel, akik enyhe emlékezetvesztésben szenvedtek, amikor vért vettek tőlük.

Hat évvel ezután néhány páciens állapota olyan súlyossá vált, hogy diagnosztizálták náluk a kórt, míg a többiek aránylag egészségesek maradtak. A teszt ezt is 90 százalékos biztonsággal jelezte előre.

A módszert akár már jövőre használhatják a laboratóriumi kutatásokhoz, ahhoz azonban, hogy a klinikai gyakorlatban is bevessék, még több kísérletre van szükség.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.